„Aki zenével indul az életbe, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti őt a bajon.”(Kodály Z.)

Beszélgetés Dajka Martinnal

(2015.03.27.)


Itt ül velem szemben Dajka Martin, iskolánk egyik volt növendéke, aki jelenleg a németországi, karlsruhe-i egyetem első éves trombitaszakos hallgatója. Fiatal kora ellenére eredményes versenyszerepléseinek listája meglehetősen terebélyes. Már zeneiskolásként is sorban nyerte a megyei és országos trombitaversenyeket és tehetségének, illetve szorgalmának köszönhetően ez később sem változott.   Legkiemelkedőbb eredményei:


  • 2011. XXXIV. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Nemzetközi főiskolai verseny II. helyezés
  • 2011. Nemzetközi rézfúvós verseny Csehország Brno Nemzetközi verseny I. helyezés
  • 2012. XI. Országos Trombita- és Ütőhangszeres Verseny Budapest II. helyezés
  • 2013. XXXVI. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny Nemzetközi főiskolai verseny II. helyezés
  • 2013. Nemzetközi rézfúvós verseny Csehország Brno, III. helyezés
  • 2013. Nemzetközi nyári akadémia Pomáz Nemzetközi részvétel
  • 2013. Nemzetközi trombitás találkozó, válogatás a Haydn Fesztiválra szólistának
  • 2013. Ausztria Eisenstadt Nemzetközi I. helyezés


Szakmai sikerei - melyek büszkeséggel töltik el egykori tanárát Török Zsolt-ot, és zeneiskolánk egész tantestületét- nem változtattak Martin személyiségén, ugyanolyan közvetlen, szorgalmas és alázatos maradt, mint ahogy megismerhettük gyerekkorában. Itthon tartózkodásai alatt ugyanúgy bejár hozzánk gyakorolni, részt vesz a zenekar munkájában.  

Legutóbbi látogatásakor kaptam az alkalmon, hogy egy kis beszélgetésre invitáljam az életével, és terveivel kapcsolatban:


Kerekes András: Itt ülünk abban a teremben, ahol a pályafutásod indult. Kérlek idézzük fel kicsit a múltat: Mi vett rá arra, hogy beiratkozz hozzánk, honnan indult az utad, mely később a karlsruhe-i egyetem kapujáig vezetett?


Dajka Martin: Ha jól emlékszem az egész úgy kezdődött, hogy sétáltunk a szüleimmel, rokonokkal a piactéren és az egyik unokatestvérem - aki egyidős velem - be akart iratkozni zongorára. Befáradtunk ide a zeneiskolába, ahol be is iratkozott, és ha már itt voltam, Szőkéné Csorba Erzsébet igazgatónő megkért, hogy tapsoljak neki valamit, vagy énekeljem el például a „boci-boci tarka”-át. Megkérdezte, hogy akarok-e valamilyen hangszeren tanulni, erre én azt válaszoltam, hogy tulajdonképpen engem érdekel a zene. Ezután megmutatta a hangszereket és én a trombitát választottam, de arra már nem emlékszem, hogy miért.

Októbertől elkezdtem órákra járni Török Zsolt tanárúrhoz. Az itt töltött évek alatt sokat voltunk bent a zeneiskolában, sokat gyakoroltunk együtt a társaimmal, sokat zenekaroztam.


K.A. : Mi az ami megfogott és arra ösztönzött, hogy kitarts a trombita mellett? Milyen benyomások értek itt nálunk, ami miatt ezt a pályát választottad?


D. M.: Fiatalabbként a húzó erő a nagyobbak voltak, akik szebben trombitáltak, magasabban, jobban. Ők húzták a kicsiket, hogy gyakoroljanak. Zenekaron egy társaságban voltunk, összetartottunk és gyakoroltunk sokat. A végén odakerültünk, hogy választani kellett középiskolát, elkellett döntenünk, hogy zeneművészeti szakközépiskolába, vagy gimnáziumba menjünk. Hetedikes-nyolcadikos voltam, mikor elhatároztuk szüleimmel, tanáraimmal, hogy megpróbálok zenei pályán továbbtanulni.

K.A. : Végül melyik iskolába kerültél?


D.M. :Nyolcadikban felvételiztem a Weiner Leo Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahova felvettek. Ezután beindult ez az egész, végleg eldöntöttem, hogy trombitás leszek és az egész életemet a zenének szentelem.


K. A. : Miért pont a budapesti Weiner Leo Szakközépiskolát választottad? Az iskola, a tanár, vagy a város volt szimpatikus?


D.M. : Voltunk sok szakközépiskolai tanárnál fújni, Pesten is több helyen. Vidékre nem akartam felvételizni, mert mégis csak Pest a központja a magyar zenei életnek. Azért választottuk a Weiner-t mert úgy gondoltuk ott van a legjobb közösség, ott van a legjobb trombitatanszak és Kis András tanárúrnak- akinél tanultam- is elég jó neve van.


K.A.: Amikor odakerültél, mit tapasztaltál? Miben volt más, mint a zeneiskola? Szakmailag milyen lehetőségeket adott neked a Weiner?


D.M. : Amivel a legtöbbet fejlődtem, azok a gyakorlatok, amiket Kis András tanárúr adott fel. Ott is a nagyobbak húzták a kisebbeket, így ez is inspirált.  Ezen kívül sokkal nagyobb mennyiségben gyakorol az ember szakközépiskolában, mint zeneiskolában.


K.A. : Milyen versenyeken, vagy bármilyen más megmérettetésen indultál a szakközépiskolás éveid alatt?


D.M. : Kilencedikes koromban két nemzetközi versenyen, ahol szép eredményeket értünk el. Mikor másodikos voltam, nem volt sok verseny, viszont lehetőségünk volt kimenni Prágába az ottani filharmonikusokkal játszani Haydn trombitaversenyt. Következő évben szakközépiskolai versenyen indultam, ott második helyezést értem el, első helyezést nem adtak ki. Cseh országban is volt nemzetközi verseny, ahol ugyancsak szép eredményeket értünk el, majd negyedikes lettem, és választanom kellett főiskolát, hogy hova menjek továbbtanulni.     


K.A.: Hogy történt a felvételi meghallgatás a karlsruhe-i egyetemre?


D.M. : A karlsruhe-i egyetem trombitatanára Reinhold Friedrich, egy nagyon híres trombitás, nagyon jó tanár, nagyon jó szakember és emberileg is rendes. Kimentem hozzá meghallgatásra, majd mondta, hogy menjek el felvételire is és majd meglátjuk, hogy felvesz-e. Természetesen ezen kívül elmentem a budapesti zeneakadémiára is felvételizni. Először ott volt a felvételi, ahová fel is vettek. Akkor kicsit megnyugodtam, hogy van egy biztos hely, ahová felvesznek, majd utána július közepén volt a felvételi Karlsruhe-ba.


K.A. : Ez az első tanéved odakint Németországba. Hogy érzed kint magad? Hogy megy a nyelv? Mit lehet a kinti életről tudni? Miben más, mint Magyarország? Milyen lehetőségeid, illetve nehézségeid vannak?


D.M. : Mikor kikerültem Németországba, a legnagyobb nehézség nem a trombitával volt, hanem azzal, hogy nagyon önállóan kellett élnem. Igaz már Pesten sem voltak ott a szüleim, de azért így mégis sokkal jobban magamra voltam utalva.  Magamnak kellett mindent csinálni. Emellé jött az, hogy németül kell beszélni mindenhol, ami nekem nem ment az elején, mert soha nem tanultam németet. Aztán végül ebbe is belejöttem a német társaság sokat segített. Sokkal könnyebben lehet tanulni németül németek között. A tanárrommal is nehéz volt beszélni, az elején angolul kommunikáltunk, később váltottunk németre. Általánosságban elmondható, hogy több a lehetőség odakint szereplésre, pénzkeresésre, mint itthon.


K.A. : A szakmai munka hogy zajlik Németországban? Hasonló a szerkezete a zenei oktatásnak, mint nálunk?


D.M. : A trombitaórákon kívül ugyanúgy járni kell zongoraórára, szolfézsra és zeneelméletre. Trombitaórákra is kell járni. A különbség, hogy nem kell annyi etüdöt, skálát, szárazabb dolgokat fújni, mint Magyarországon. Az órákon szinte csak darabokkal foglalkozunk. Az embernek a technikai gyakorlatokat, etüdöket önállóan, saját magának kell gyakorolni. 


K.A. :Hogy fogadott az iskola társadalma? Hogy sikerült a beilleszkedés?


D.M. : Nagyon nagy szerencsém volt, mert az osztályomban körülbelül 14-en vagyunk, amiből hat ember magyar és négyen ugyanabból a szakközépiskolából érkeztünk. Ezért őket már korábbról is ismertem. Később a németekkel is ugyanolyan viszonyba kerültünk, mint a magyarokkal és mostanra már teljesen beilleszkedtem.  Jól érzem magam.

K.A. : Mik a céljaid a közeli jövőre?


D.M. : Rövidtávú céljaim, a kötelező zenekari állások kigyakorlása. Szeretnék bekerülni egy szimfonikus zenekarba gyakornokként egy évre, utána az ember könnyebben kap állást, könnyebben helyezkedik el bárhol Németországban, vagy esetleg máshol. Azon kívül a diploma megszerzése a legközelebbi célom.


K.A.: Hol képzeled el az életed? Külföldön, Magyarországon, vagy esetleg kozmopolitaként járva a világot?


D.M.: Ezt nagyon nehéz megmondanom. Szívesen beülnék egy zenekarba, akár Németországban, akár Magyarországon. Még szívesebben szólóznék a világ koncerttermeiben. Ez volt a gyerekkori álmom és most is az, de ez nyilván nem egyszerű. Szeretnék egy családot, és utazgatni a világban bármerre.


K.A. : Mivel te is zeneiskolánk padjait koptattad, megkérdezem, hogy mik a tanácsaid a mostani zeneiskolásoknak?


D.M. :Minden zeneiskolásnak, akinek tervben van a zenei pálya, ajánlom, hogy szorgalmasan gyakoroljanak, járjanak rendesen szolfézsórára, mert az nagyon fontos. Emlékszem, mikor kisebb voltam nem nagyon volt kedvem szolfézs órára járni, de később belátja az ember, hogy fontosak az elméleti órák is. A legfontosabb a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás!


K.A. : Köszönöm szépen a beszélgetést. Sok sikert a céljaid eléréséhez és remélem, hogy sokat láthatunk majd itthon is.


D.M. : Köszönöm én is.


                                                                                                                                                                                                      Kerekes András