„Aki zenével indul az életbe, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti őt a bajon.”(Kodály Z.)

Lengyel-Biró Ágnes


klarinét-, szaxofontanár



1987. június 12-én születtem Debrecenben. A zeneiskolai tanulmányaimat Balmazújvároson kezdtem. Két év klarinétozás után eldöntöttem, hogy zenei pályára szeretnék menni, belőlem is klarinét tanár néni lehessen. 2002-ben felvételt nyertem a Debreceni Zeneművészeti Szakközépiskolába, innen az utam a Miskolci Egyetem Zeneművészeti karára vezetett. 2010-ben sikerült megszereznem klarinéttanári diplomámat. Az év szeptemberében elkezdtem dolgozni a hevesi zeneiskolában, és újabb két évre iskolapadba ültem. 2012-ben szintén a Miskolci Egyetemen megszereztem szaxofon tanári diplomámat is. Az eddig tanítással eltöltött évek alatt sok gyerkőccel megszerettettem a hangszerét, volt olyan is, aki zenei pályára ment. Úgy gondolom, mikor a gyerekek csillogó szemébe nézek, és látom, hogy szeretik amit csinálnak elértem az álmaimat. Mindig arra törekedek, hogy átadjam a zene szeretetét, és minden óra vidám, kellemes hangulatban teljen!​

 Oktatott hangszerek: 

Klarinét

Szaxofon

Furulya

 Oktatás helyszíne:

Tiszafüred

Tiszaderzs

 Képek az órákról: