„Aki zenével indul az életbe, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti őt a bajon.”(Kodály Z.)

Lengyel Péter


intézményvezető-helyettes, tubatanár


Visszatérni a gyökereimhez, ott dolgozni és tanítani, ahol „anno” én is megtanultam a zenélés alapjait, egy fantasztikus dolog.


Lengyel Péter vagyok, 1985.március 22-én születtem Tiszafüreden.

Itt kaptam kezembe a hangszert, melyen azóta is boldogan játszom és oktatom.

Középiskolai tanulmányaim után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Karának hallgatója voltam, majd a diploma sikeres megszerzését követően tanítani kezdtem.

Később Jeruzsálembe vezetett az utam, ahol sikeres Mester diplomát tettem 2014-ben, majd 2014 és 2016 között a Tel Aviv-i Buchmann-Mehta Zeneművészeti Egyetemen tanultam, mint művészhallgató.

2016-ban itthon folytattam az életem, kettő alapítványi és egy egyházi iskola tanáraként, emellett az egyik iskolának a megbízott intézményvezetői pozícióját is betöltöttem..

2020-ban sikeres záróvizsgával megszereztem a közoktatási vezető és pedagógus szakvizsgát a Kodolányi János Egyetemen.

Fontos számomra a növendékeim fejlődése, megfelelő, személyre szabott oktatása.

Egy mondatot kiemelnék a vezetői portfóliómból.

„Értelmes, önállóan gondolkodni tudó és akaró gyerekeket neveljek, önálló gondolatokkal, döntésekkel, tudással.”

A gyerekek nevelésében példaként kell elől járni, ezért is büszkélkedem azzal, hogy még mindig aktív zenész vagyok, aki számtalan versenyen bizonyított már belföldön és külföldön egyaránt eddigi pályafutása alatt. Tizenhárom versenyen egy 4. , három 3. , kettő 2. és hét alkalommal 1. helyezést értem el.

Számtalan zenekarban, együttesben játszottam már tubásként. Ilyen többek között a Stockholm Brass Band, a Madách Szinház, a Jerusalem Symphony Orchestra, az Israel Philharmonic Orchestra. Szólistaként az Israeli Camerata koncertjein volt szerencsém színpadra lépni.

Nem csak a klasszikus, hanem a könnyed műfaj is vonz, ezért is játszottam évekig a Pannónia Klezmer Band-ben, a Shira Z. Carmel and Her Brasserie együttesében és nagy örömmel muzsikálok a zeneiskola tanáraiból alakult a The Teachers Dixie Band tubásaként.

 

 

Oktatott tantárgyak:

 

 

Tuba

Tenor-/Baritonkürt

Furulya

 

 

Oktatás helyszíne:

 

 

Tiszafüred

 Képek az órákól: